Kásler utasított: hétfőtől csak a sürgős eseteket látják el

A miniszter utasított arra is, az idős orvos és ápoló ne találkozzon beteggel.

  • hvg.hu
Kásler utasított: hétfőtől csak a sürgős eseteket látják el

Hétfőtől úgy kell megszervezni az egészségügyi ellátást, hogy

65 év feletti egészségügyi dolgozó ne találkozzon közvetlenül a betegekkel, és a kollégáikkal is csak telefonon konzultáljon

- erre utasította Kásler Miklós miniszter az összes betegellátó intézmény vezetőjét. Az Index birtokába került levél szerint Kásler illetve Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár arra utasította a betegellátó intézmények vezetőt, hogy tájékoztassák betegeiket,

hétfőtől a tervezett ellátásokat csak sürgös esetben - életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése esetén - végzik el.

A hétfő vélhetően még egy türelmi nap lesz. A 65 évesnél idősebb háziorvosokat nem tiltják el a munkától, kérik, hogy a praxisközösségek az imént említett elvek alapján dolgozzanak, ha pedig egyedül dolgozik az idős orvos, azt jelezzék a fenntartó felé, hogy valamilyen megoldást találjanak rá. A 65 év feletti korosztály van leginkább veszélyben a koronavírus miatt.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.