Mindenkit felhív a kormány, további megszorítások Spanyolországban - percről percre
Utolsó frissítés:
Az igazolt fertőzések száma most nőtt a legnagyobb mértékben a járvány kezdete óta, egy idősotthon több lakójának is pozitív lett a koronavírus-tesztje. Belgiumban 10 ezer, Németországban 60 ezer felett a fertőzöttek száma, Spanyolországban több mint nyolcszázzal nőtt a halottak száma egy nap alatt.
Most érkezett
Elbukni látszik az olaszok ötlete a gazdasági válság megoldására
Ausztria elutasítja azt a javaslatot, hogy a koronavírus-járvány által okozott károkat enyhítő intézkedéseket kötvénykibocsátással finanszírozzák, mivel véleménye szerint az csak egy újabb szuverén adósságválsághoz vezetne, ráadásul az Európai Stabilitási Mechanizmus elég forrással rendelkezik.
Percről percre
Terézvárosban nem kell bérleti díjat fizetniük a kis- és közepes vállalkozásoknak
Áprilistól három hónapig az egyéni vállalkozóknak, a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nem kell bérleti díjat fizetniük a nem lakás célú, önkormányzati tulajdonú bérlemények után, az így felhalmozott tartozást júliustól egy éven keresztül törleszthetik kamat- illetve pótdíjmentesen - jelentette be Soproni Tamás polgármester. Közölte, szükség esetén további lépéseket tesznek a vállalkozások fennmaradása érdekében.
Hozzátette, hogy a korábban kiszámlázott bérleti díjakat, a közös költséget és közüzemi díjakat a számlán megjelölt fizetési határidőig ki kell fizetni, ott nem tud halasztást adni, hiszen az önkormányzatnak is fizetési kötelezettsége van.
Tájékoztató könyvet adott ki Kásler Miklós a koronavírus miatt
Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter irányításával elkészült a kórházak számára az új koronavírus okozta fertőzések diagnózisának és terápiájának kézikönyve, ami több ország jó gyakorlatait veszi alapul a magyarországi viszonyokra adaptálva - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Egy 40 oldalas könyvről van szó, amely a tárca szerint hatékony segítséget nyújt majd a szakembereknek a megelőzésben és a koronavírusos betegek ellátásában.
Bemutatják például, hogyan kell helyesen használni a védőfelszerelést, hogyan kell érintkezni a betegekkel, illetve leírják a terápiás lehetőségeket is. A könyvben felhívják a figyelmet arra, hogy minden beérkező beteg kapjon sebészi maszkot, ez jelentősen csökkenti annak kockázatát, hogy az egészségügyi dolgozók megfertőződjenek. A kórházak pontos iránymutatást kapnak a betegek osztályozására, a fertőtlenítésre, illetve a hulladékkezelésre is, de elolvashatják, milyen tárgyi eszközök beszerzésével lehet a megfelelő infrastruktúrát kialakítani.
Több százezer használhatatlan maszkot vehetett Hollandia
A holland hatóságok már kiosztották nagy részét annak a Kínából vásárolt 1,3 millió arcmaszknak, amelyet most visszahívtak. A második teszt szerint sem védenek a maszkok megfelelően.
Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, a Magyarországra érkező áruk minősége is eltérő, azokat folyamatosan tesztelik.
Ne lepődjön meg, ha a kormány hívja
Telefonos tájékoztató kampányt indít a kormány a kijárási korlátozásokról - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Ezt a televíziós kisfilmek, tájékoztató plakátokat és internetes videók mellett indítják el.
Dömötör azt mondta, telefonon arra hívják fel a figyelmet, hogy a koronavírus már az ország bármely pontján jelen lehet, ezért tovább kell csökkentenünk a személyes érintkezések számát. A lakóhelyet csak alapos indokkal lehet elhagyni.
A kabinet arra is felhívja a figyelmet, hogy a 65 évnél idősebb állampolgárok csak 9 és 12 óra között látogathatják az élelmiszerboltokat, piacokat és gyógyszertárakat, és ezeken a helyeken ebben az időszakban mások nem tartózkodhatnak. A hanghívásban az is elhangzik, hogy ezek a szabályok a járvány lelassítását célozzák - közölte Dömötör Csaba.
Spanyolországban több mint 800 ember halt meg szombaton
838 ember halt meg koronavírus-fertőzés miatt Spanyolországban szombaton - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium. Ezzel az elhunytak száma 6528-ra emelkedett. Az országban több mint 78 ezer embernél mutatták ki a vírust, azonban most úgy tűnik, a járvány terjedése lassul. Járványügyi szakemberek szerint az országban az egyik legnagyobb baj, hogy több kórház intenzív osztálya a teljesítőképessége határán van.
Spanyolországban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet. A spanyol kormány vasárnapi rendkívüli ülésén további szigorításról dönt, hétfőtől két hétre leállnak a nem létfontosságú ágazatok.
"Természetes, ha rosszul érezzünk magunkat"
A hosszú ideig tartó karanténban hullámokban jöhet a szorongás, depresszió, ingerlékenység, de meg lehet velük küzdeni. Segít, ha másokon segítünk, de óvakodjunk a rossz megküzdési módoktól. Szondy Máté klinikai szakpszichológus felsorolt egy sor jót, és emlékeztetett: a világjárvány mindenkit ráébreszt, hogy az élet tele van bizonytalansággal, amivel azonban megtanulhatunk együtt élni.
Akár 60 ezer német fertőzött is lehet már
Németországban a hét utolsó napjára megközelítette a 60 ezret a fertőzöttek száma.