Sting beteg lett, két koncertjét is elhalasztotta
A 73 éves sztár később kárpótolja a rajongóit.
A 73 éves sztár később kárpótolja a rajongóit.
Tűzoltás van, most azt kell megszerelni, ami van, csakhogy kevés a hadra fogható szakember ilyen feltételekkel – mondták lapunknak a kifejezetten kórházak légcserélő és klímaberendezéseit javító légtechnikával foglalkozó szakemberek. Sok intézményben elavult a géppark, de sokszor a modernebbek sem bírják az extrém melegben a fokozott igénybevételt. Ráadásul miután a kórházak központosított üzemeltetését egy NER-közeli cégre bízták, sok korábbi klímás alvállalkozó már nem vállalja az új feltételeket, például a 4 órás hibaelhárítást vagy a nagy kötbért, ráadásul a lakossági piacon többet is keresnek.
A Tel-Avivi Egyetem kutatóinak sikerült elérniük, hogy az agy-számítógép interfész felismerje, ha a beteg egy szótagra gondol.
Az eddigi leghosszabb Covid-fertőzés esetét írták le a holland Amszterdami Egyetem kutatói. A 72 éves beteg 2022 februárjában fertőződött meg, és semmilyen kezelésre nem reagált.
Igazoltatni nem igazoltatják, ellenőrizni azonban ellenőrizni fogják a Belügyminisztérium dolgozió a kórházban fekvő betegeket.
Cserni István verőcei háziorvos egy informatikussal a mindennapi munkát egyszerűsítő, hatékonyabbá tevő és betegbarát rendszert fejlesztett. A páciensnek nem megy fel a vérnyomása a váróban, mert online is előjegyezheti magát időpontra, előre megüzenheti, mi a gond, az orvos így már felkészülten fogadja, ami jelentősen segíti a szakmai munkát. Most induló sorozatunkban jó, de kevésbé ismert gyakorlatokat mutatunk be – elsőként Csendes-Erdei Emese – a magyar egészségügyből.
A férfi valószínűleg nem volt magánál, amikor elkövette a bűncselekményt.
Fokozatosan vonul ki az állam az egészségügy területéről, és közben a kormányzati lépésekből kirajzolódik, hogy az ellátásban a magánellátóknak nemcsak kiegészítő, hanem nagyon is fontos szerepük lesz – mondta a hvg360-nak adott interjúban Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Egyetért Orbán Viktorral abban, hogy az egészségügyi rendszer katyvasz, a kormány irányai viszont nem egyértelműek. Az ellátás színvonala sokat romlott az elmúlt 5-10 évben, és miközben próbálják ezért a dolgozókra tolni a felelősséget, a valódi ok a pénzhiány.
Az ügyeleti rendszeren keresztül az orvosok 12 ezer beteget láttak el, miközben a tűzoltók az elmúlt három napban 104 tüzet oltottak el.
Az aranyér az a betegség, amely talán a leginkább rejtőzködik mind közül. Szó szerint fájdalmas az ellentmondás: szinte mindenki megtapasztalja élete során, de szinte senki nem beszél róla.
Elég rosszul jött a színészek sztrájkja a Mr. Robot és a Mindhunter színészének, a családja most megpróbál 300 ezer dollárt összegyűjteni neki.
Azt viszont nem tudni, hogy a Kadirovról és Putyinról készült felvétel mikori.
A civilek megkérdőjelezik, hogy eléggé gondozva van-e a város faállománya.
A Budapesten praktizáló jemeni férfi ellen még 2021-ben tett panaszt az egyik betege.
Az idős férfi beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, 1 év 6 hónapot kapott első fokon.
Ráczné a lekötözött betegekről tett fel kérdést, Rétvári szerint előbb mást kellene tisztázni.
A TASZ szerint egyre több az olyan eset, amikor egyszerűen nincs, aki ellássa a betegeket – így, hogy azok ne tegyenek kárt magukban, inkább lekötözik őket.
A mérnök férfi a bíróságon azzal védekezett, hogy valójában a betegei kezelték magukat. Amúgy egy "frekvenciagenerátorral", amit tőle bérelhettek vagy vehettek meg.
A Toldy Ferenc Kórház belső vizsgálatot indított az ügyben.
A meglepő orvosi eset szakértők szerint arra hívja fel a figyelmet, hogy a betegség nem csak az öregedéssel függ össze.