Viharos szél lesz ma, zivatar nem

Négy megyére figyelmeztetést is kiadtak.

  • hvg.hu hvg.hu
Viharos szél lesz ma, zivatar nem

A Dunántúl nagy részén derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. Keletebbre is lassan vékonyodik, szakadozik nyugat felől a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de néhol zápor még előfordulhat. Zivatar kialakulása nem valószínű.

Az északnyugati, északi szél az ország nagy részén erős, helyenként viharos (60-75 km/h) lesz, emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Jelentős mérséklődés csak estétől várható.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.