Tüntetést szervez az Index mellett a Momentum

A Kolosy térről a karmelita kolostorhoz terveznek vonulni.

  • hvg.hu hvg.hu
Tüntetést szervez az Index mellett a Momentum

Index-botrány

Alig néhány hónap telt el azóta, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgása miatt felállt a szerkesztőség és új hírportál indított Telex néven, máris menesztették a helyükre kinevezett vezetőket az Index éléről. Szűk fél év alatt tehát két fordulatot is megélt Magyarország egyik vezető hírportálja - kövesse velünk az eseményeket cikksorozatunkban.

Dull Szabolcsnak, az Index főszerkesztőjének kirúgása újabb, hatalmas szeget ütött a szabad sajtó, a szabad ország koporsójába – írta a Momentum abban a közleményében, amelyben a lap és a szabad sajtó mellett való kiállásra, tüntetésre hívja az embereket. A demonstrációt július 24-én 18 órára, az Index szerkesztősége elé szervezik.

Az ellenzéki párt szerint egy jogállamban nem történhet olyan, hogy szervezeti átalakításokra és szinergiákra hivatkozva egy kormányközeli tulajdonos egyik napról a másikra elküldi az ország legismertebb online hírportáljának a főszerkesztőjét, úgy, hogy közben mindenki tudja: a céljuk kizárólag annyi, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki nem ért egyet velük, aki megírja a valóságot.

A közlemény szerint a tüntetés résztvevői a Kolosy térről Orbán Viktor irodaházához, a budavári karmelita kolostorhoz vonulnak majd.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.