Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy 23 éves férfi a gyanúsított.
Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint szombaton Iváncsán elgázolt egy kerékpárost, majd megállás nélkül elhajtott.
A biciklis, egy 72 éves férfi a helyszínen meghalt, miután a mögötte haladó személyautó elütötte.
A bűncselekmény feltételezett elkövetője is iváncsai lakos, akit segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, és kezdeményezték a letartóztatását – olvasható a rendőrség közleményében.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.