A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Minden napra jósolnak esőt a hétvégére, ráadásul a szél is feltámadhat.
A hétvégén is többször beborul az ég, helyenként eső is várható, de egyre többet süt ki a nap – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében.
Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, délen, délkeleten viszont felszakadozhat a felhőzet. Főként az ország északi felén több helyen várható eső, zápor, keleten zivatar is lehet. A szél több helyen megélénkül, a Kisalföldön helyenként meg is erősödik. A leghidegebb órákban 7–12 fok lehet. Napközben általában 10–16 fokig emelkedik a hőmérséklet, északkeleten néhány fokkal melegebb is lehet.
Szombaton általában erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, de emellett lesznek napos időszakok is. Szórványosan előfordulhat kisebb eső, zápor. A szél élénk, többfelé erős lesz. A minimumhőmérséklet 2–8, a maximumhőmérséklet 7–13 fok között alakul.
Vasárnap elsősorban hajnalban pára- és ködfoltok is lehetnek. Napközben változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Főként a Dunától keletre fordulhat elő helyenként kisebb eső, záporeső. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 7, a csúcshőmérséklet 8 és 14 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.