szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A férfi korábban óvodáskorú öccsével is fajtalankodott. Akkor fogták el, amikor visszatért a családjához.

Hat nappal a szökése után elfogták azt a sárkeresztúri férfit, aki ellen a saját hétéves kislánya megrontása miatt adtak ki elfogatóparancsot – értesült a Bors.

A portál még szombaton írta meg, hogy R. Ferenc hétéves kislányával fajtalankodott február 14-én, miközben a másik két gyermeke a szomszédos ágyon feküdt. A boltból hazatérő édesanya buktatta le a 45 éves férfit, aki az eset után elmenekült. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene, már a keresett bűnözők TOP 50-es listájára is felkerült.

R. Ferenc február 20-án viszont visszatért a házukhoz, az élettársának köszönhetően pedig szinte azonnal elfogták.

A portál megkeresésére a rendőrség elismerte, hogy szombat este fél kilenckor elfogták és őrizetbe vették a férfit, de további részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árultak el. Így azt sem tudni, hogy a férfi hol bujkált.

A Borsnak R. Ferenc édesanyja elmondta, hogy a férfi korábban megpróbálta megerőszakolni a hatéves öccsét, akkor öt év börtönt kapott.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megmutatta az Audi új csúcsterméke, mit tud az autópályán – videó

Megmutatta az Audi új csúcsterméke, mit tud az autópályán – videó

UNICEF: Oktatási vészhelyzet van

UNICEF: Oktatási vészhelyzet van

Két magyar cég is bekerült Európa 100 legjobban növekvő vállalkozása közé

Két magyar cég is bekerült Európa 100 legjobban növekvő vállalkozása közé