szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

B. János Norbert eredetileg fizetési haladékot akart kérni a főbérlőjétől, de amikor az nem ment bele, megölte és rágyújtotta a lakrészét.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal egy 29 éves férfival szemben, aki 2019 januárjában megölte a 49 éves főbérlőjét a VII. kerületben.

Az ügyészség közleménye szerint a 29 éves vádlott az akkori élettársával, valamint az öccsével és annak élettársával közösen bérelt egy-egy különálló apartmant az István utcában. A főbérlőnek is volt ott egy lakrésze.

Ebben az időszakban ő kezelte lakótársai pénzét is, így ő egyeztetett a főbérlővel a bérleti díjról is. Ennek egy részét a beköltözésükkor kifizette, a fennmaradó összegről pedig úgy egyeztek meg, hogy 2019. január 28-án rendezi. Pénze azonban nem volt, amiről a lakótársai nem tudtak.

A bérleti díj fizetésének esedékességekor elhatározta, hogy a lakótársai tudta nélkül beszél a főbérlővel, és megpróbál fizetési haladékot kérni. Hogy egyedül maradhasson vele a lakásban, rávette a lakótársait, hogy közösen menjenek el vásárolni. Együtt indultak el, ám a vádlott, arra hivatkozva, hogy a pénztárcáját otthon felejtette, egyedül visszament a lakásba. Győzködni kezdte a főbérlőjét a fizetési haladékról, aki azonban nem egyezett bele.

Eközben visszatértek a lakótársai, a vitának ekkor vége szakadt. Az elkövető azonban nem tekintette befejezettnek a beszélgetését, ezért a lakótársai tudta nélkül később ismét visszament, így újra vita alakult ki köztük. Ennek során a vádlott késsel támadt a főbérlőre, többször megszúrta, majd fojtogatni kezdte. A férfi súlyos sérülései következtében a helyszínen meghalt.

A vádlott a főbérlő kutyáját is bántalmazta, majd a még életben lévő vérző állatot az áldozat holttestével együtt bezárta a lakrészbe, ahol később meggyújtotta az ágyat, ami teljesen kiégett, a kutya pedig a tűz, illetve füst okozta fulladás következében elpusztult.

A Fővárosi Főügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozva a 29 éves férfival szemben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!