Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A BRFK 12 nyomozója dolgozik az ilyen ügyeken.
Két unokázós csalásokat elkövető bűnszervezet több mint 80 tagját fogták el a budapesti rendőrök 2020-ban, köztük az irányítókat és szervezőket – mondta el Terdik Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányág (BRFK) vezetője a Magyar Nemzetnek. Két év alatt a csalóktól több mint 51 millió forintot és ékszereket foglaltak le, így számos becsapott idős embert kártalanítani tudtak
A rendőrfőkapitány szerint mióta 2018-ban egy 12 tagú speciális nyomozócsoportot hoztak létre az ilyen csalások felderítésére, 66 százalékkal csökkent ezek száma. Ez pedig az eredményes felderítésnek és a figyelemfelhívásnak tudható be.
Terdik azzal is elbüszkélkedett, hogy a BRFK tavaly mintegy 350 kilogramm különböző fajtájú kábítószert foglalt le. Ezek feketepiaci értéke megközelíti az 1,4 milliárd forintot.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.