Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A váci rendőrök nem éltek a lehetőséggel, és előállították a férfit.
A váci rendőrök gépkocsival járőröztek június 11-én késő este, amikor egy gyalogos-átkelőhelyen egy szatyorral a kezében ácsorgó emberre lettek figyelmesek. A rendőrök megálltak és igazoltatták, amely során a 21 éves férfi a kezében lévő, első látásra gyanús, vadkendernek tűnő növényből zokszó nélkül megkínálta az egyenruhásokat, akik erre előállították.
A kihallgatásakor azt mondta, hogy a nála lévő növény marihuána, azt otthonról hozta magával, hogy akinek tudja, eladja, ha pedig megmarad, elhasználja ő. A rendőrök a férfivel szemben kábítószergyorstesztet alkalmaztak, amely THC-ra és BZD-re pozitív értéket mutatott, a nála lévő 5 szál növényt pedig lefoglalták.
A helybéli férfivel szemben a Váci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklás gyanúja miatt, szakértő bevonásával folytatja le a további eljárást.
(Police)
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.