Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Mielőtt elkapták volna őket, 18 lakásba jutott be a fiatalokból és gyerekekből álló, besurranó tolvajcsapat.
Fiatalokból és gyerekekből álló tolvajcsapat ellen emeltek vádat – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből. Azt írják, összesen 10 vádlott van. Heten találták ki a lopásokat – köztük három 14–15 éves gyerek –, hárman pedig csak alkalomszerűen mentek velük.
Az volt a fiatalok terve a vádirat szerint, hogy budapesti társasházak lakásaiba surrannak be. Ehhez egyikük először berúgja a lépcsőházak ajtaját, aztán "rápróbálnak" a társasház lakásainak ajtajaira. Ha valamelyik nincs kulcsra zárva, akkor páran bemennek összeszedni az értékeket, a többiek pedig kint figyelnek, jön-e valaki.
2019. december és 2020. március között összesen 18 lakásba jutottak be így az V., VI., VII. és IX. kerületben. Alkalmanként több tízezer, néha százezer forintnyi értéket szedtek össze, de volt olyan is, ahonnan semmit sem vittek el, mert rajtakapták őket. Ha bankkártyát találtak, azzal automatákhoz és dohányboltokba mentek vásárolni.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege az ügyben bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopások és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot. Az ügyészség a felnőttkorú vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztést, vagy közérdekű munkát, míg a fiatalkorúakkal szemben javítóintézeti nevelést, közérdekű munkát, vagy felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.