Letartóztatták a parókás, álhasas józsefvárosi rablót

A rabló egy kisboltból vitt el 80 ezer forintot.

  • hvg.hu hvg.hu
Letartóztatták a parókás, álhasas józsefvárosi rablót

Egy hónapra, szeptember 18-ig letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki kirabolt egy józsefvárosi élelmiszerüzletet a napokban – írta közleményében a Budai Központi Kerületi Bíróság. A férfit felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsítják.

A közlemény szerint az elkövető augusztus 13-án, múlt péntek hajnalban a küllemét elváltoztatva (parókában és álhasban) bement egy józsefvárosi élelmiszerboltba, ahol egy 20 centis késsel megfenyegette a két női alkalmazottat, hogy adják át a bevételt. Miután egy vásárló is érkezett az üzletbe, a férfi benyúlt a kinyitott kasszába és onnan több mint 80 ezer forintot vett ki, majd távozott a boltból.

Ha a bíróság igazoltnak látja, hogy a gyanúsított felfegyverkezve elkövetett rablást követett el, öttől tíz évig tartó szabadságvesztéssel büntethetik. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.

A bíróság szerint a terhelt bejelentett lakóhelyén nem él, lakhatása bizonytalan. Munkahelye, legális jövedelme nincs, munkát saját elhatározásából nem vállalt. Mindezek, valamint a gyanúsított terhére rótt cselekmény tárgyi súlya mellett, a terhelt nem rendelkezik olyan biztos egzisztenciával, illetve szoros személyi és családi kapcsolatokkal, amely a szökés, elrejtőzés veszélyét kizárná – írták.

A rablóról azt is tudni, hogy büntetlen előéletű, de lopás vétsége miatt büntetőeljárás van ellene folyamatban. A bíróság szerint a gyanúsított bizonytalan egzisztenciális helyzete, továbbá az a tény, hogy legális forrásból származó jövedelem híján bűncselekmény elkövetéséből próbálta fenntartani magát és az erőszakos bűnelkövetéstől sem riadt vissza, megalapozzák a bűnismétlés veszélyét.

A fentiek alapján a bíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedéssel, azaz letartóztatással biztosíthatók – írták.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.