Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hónapok óta vizsgálódnak a hatóságok.
A DK politikusa, Vadai Ágnes fordult írásbeli kérdéssel Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy megkérdezze, hol tart az a nyomozás, amely az oltásregisztrációs oldal összeomlása után indult. Vadai kérdésében felidézte a Népszava korábbi (augusztus közepi) cikkét is, mely szerint a hatóságok három és fél hónapja vizsgálódnak az ügyben.
Az oltásregisztrációs oldal akkor omlott össze, amikor Orbán Viktor miniszterelnök egy pénteki rádióinterjújában bejelentette: a keleti vakcinák mellett Pfizer-oltásra is foglalhatnak időpontot az érdeklődők. Ezután több oltóponton sorok alakultak ki, az oldal pedig elérhetetlenné vált. Az operatív törzs akkor terheléses támadásra hivatkozott, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt mondta: „nem lehet kizárni semmit”.
Vadai mostani, a témában készült beadványában két kérdés szerepel:
A választ Kontrát Károly belügyi államtitkár küldte meg, de ez igen szűkszavúra sikeredett. Ő ugyanis mindössze annyit írt, hogy az ügyben hivatalból indított nyomozás van folyamatban, így arról nem adhat tájékoztatást.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.