Dobrev Klára magabiztosan vezet, reggel folytatják az eredményhirdetést - ellenzéki előválasztás percről percre
Utolsó frissítés:
Délelőtt kezdték összesíteni az ellenzéki előválasztáson leadott szavazatokat, de először csak nagyon belassult a számolás, végül kiderült, hogy a miniszterelnök-jelöltek végeredménye egyáltalán nem lesz meg estére. A várakozások szerint Dobrev Klára győz, Karácsony lesz a második, harmadiknak pedig Márki-Zay Péter fut be. Az egyéni körzetek eredményei sorra érkeznek be. Kövesse velünk folyamatosan a nap fontos eseményeit.
Most érkezett
Amire érdemes figyelni: Trónok harca Vas megyében
106 választókerület közül érdemes figyelni Vas megye 1-es körzetére, ahol a DK helyi erős embere, Czeglédy Csaba ügyvéd csap össze az LMP-s Ungár Péterrel.
Kettejük között dől majd el várhatóan a verseny attól függetlenül, hogy van egy harmadik induló is: az Új Világ Néppárt színeiben Koczka Tibor.
Előválasztási riportsorozatunkban ezt a körzetet is bemutattuk:
- Noha induláskor este hétre már végeredményt ígértek, napközben kiderült, legkorábban éjjel végezhetnek a szavazatok összeszámolásával.
- QR-kódokkal hitelesítették a szavazólapokat, ennek "visszacsippantása" nagyon sok időt vesz igénybe.
- A jelenlegi várakozások szerint Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter jut be a második fordulóban, ebben a sorrendben.
- Korábban Márki-Zay Péter a hvg360-nak azt mondta, ha ők Karácsonnyal ketten lesznek a második illetve harmadik helyezett, az állás függvényében meg kell állapodni egymással a visszalépésekről.
- Az eddig nyilvánosságra hozott körzetek túlnyomó részében Dobrev Klára nyert, a második, harmadik, negyedik helyen van csere, Fekete-Győr András stabilan az ötödik.
Percről percre
Jakab Péter nem tervez a sajtó elé állni
Miközben Márki-Zay Péter már két eredményvárót is bejelentett ma estére, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter pártjától származó információink szerint nem tervez a sajtó elé állni ma.
Ebben lehet, az is szerepet játszhat, hogy az előzetes hírek szerint a vártnál rosszabbul tudott mozgósítani, emiatt még az is lehet, hogy a harmadik helyezése sem biztos a miniszterelnök-jelöltek versenyében.
Itt adták le az országban az egyik legtöbb szavazatot
A Budapest 8-as körzet egyike annak a 12 egyéni választókerületnek, ahol már most eredményt lehet hirdetni, hiszen itt az MSZP-s Tóth Csaba visszalépése után egyedüli jelölt maradt Hadházy Ákos.
A körzet abból a szempontból is különleges, hogy a hvg.hu információi szerint itt adták le az országban az egyik legtöbb voksot.
Előválasztási riportsorozatunkban ezt a körzetet is bemutattuk – igaz, akkor még versenyben volt Tóth is. Videóriportunkat itt nézheti vissza:
Dobrev sem hiszi, hogy elsőre győzni tud
Bár minden jel arra mutat, hogy elsőként végez az első fordulóban, abban úgy tűnik, hogy a DK miniszterelnök-jelöltje sem bízik, hogy rögtön az első fordulóban nyerni tud 50 százalék feletti eredménnyel, ami okafogyottá tenné a második fordulót.
Dobrev Klára legalábbis az előválasztást lebonyolítók és az azon szavazók munkáját megköszönő Facebook-posztjában azt írta:
Lezárult az előválasztás első fordulója. Folytatjuk a másodikban!"
A legtöbb online voks az utolsó nap érkezett
Az ellenzéki előválasztáson 9 napon át lehetett voksolni – személyesen a sátrakban és online is.
A 9 nap alatt két kiugró értéket lehet megfigyelni: a legtöbb online voksot (25 005) az utolsó napon, 28-án regisztrálták, míg a legtöbb személyesen leadott voksot (70 122) 25-én, szombaton regisztrálták. Íme a napi részvételi adatok:
Hegyekben állnak a szavazatok
A szavazatszámláló központokban hegyekben állnak az egyes szavazókörökből összegyűjtött urnák, dobozok, folyamatosan dolgozzák fel a voksokat, amelyekből az előválasztás 9 napja alatt összesen 633 ezernél is többet adtak le az előválasztáson részt vevők.
12 körzet már eldőlt a 106-ból
A szavazatok számlálása még folyik, de a 106 egyéni választókerületből 12-ben már most győztest lehet hirdetni, mivel itt vagy eleve csak egy jelölt indult, vagy időközben a kettő közül az egyik visszalépett, mint például tette azt az MSZP-s Tóth Csaba Zuglóban.
Bács-Kiskun megye 4. – Kis-Szeniczey Kálmán (LMP)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. – Jézsó Gábor (MSZP)
Budapest 8. – Hadházy Ákos (Momentum)
Budapest 10. – Szabó Tímea (Párbeszéd)
Budapest 11. – Varju László (DK)
Heves megye 2. – Dudás Róbert (Jobbik)
Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. – Csányi Tamás (Jobbik)
Komárom-Esztergom megye 2. – Nunkovics Tibor (Jobbik)
Nógrád megye 2. – Gyenes Szilárd (Momentum)
Pest megye 9. – Schmuck Erzsébet (LMP)
Somogy megye 3. – Steinmetz Ádám (Jobbik)
Veszprém megye 3. – Rig Lajos (Jobbik)
Márki-Zay Péter már két eredményvárót is meghirdetett
"Mögcsináltuk" címmel hirdetett eredményváró sajtótájékoztatót a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen 21:30-ra.
De előtte még Budapesten is tart egy eredményvárót Márki-Zay az MMM által támogatott jelöltekkel, méghozzá 17:30-tól – legalábbis az MTI erről adott hírt.
Gulyás arra célozgat, hogy csalhatnak a számolásnál
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón arra utal éppen, hogy csalni fognak az előválasztás számolásánál. Azt mondta:
Nem az a fontos, hogyan szavaznak, hanem hogy hogyan számolják a szavazatokat.
A kormányinfóról percről percre tudósításunkat itt követheti:
Így számolják a szavazatokat
Az Előválasztás 2021 hivatalos Facebook-oldalán közzétett fotók szerint rengetegen dolgoznak az előválasztáson leadott mintegy 633 ezer szavazat megszámolásán. A képek a közép-magyarországi számlálási helyszínen készültek.