Dobrev Klára magabiztosan vezet, reggel folytatják az eredményhirdetést - ellenzéki előválasztás percről percre
Utolsó frissítés:
Délelőtt kezdték összesíteni az ellenzéki előválasztáson leadott szavazatokat, de először csak nagyon belassult a számolás, végül kiderült, hogy a miniszterelnök-jelöltek végeredménye egyáltalán nem lesz meg estére. A várakozások szerint Dobrev Klára győz, Karácsony lesz a második, harmadiknak pedig Márki-Zay Péter fut be. Az egyéni körzetek eredményei sorra érkeznek be. Kövesse velünk folyamatosan a nap fontos eseményeit.
Most érkezett
Pest 10-es körzetben Gér Mihály nyert
Pest megye 10-es választókerületében az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Gér Mihály győzött 2771 szavazattal, így ő lett a közös ellenzéki jelölt.
Második helyen a DK-s Magdics Máté végzett 1191 szavazattal.
A miniszterelnök-jelöltek állása:
Dobrev Klára 1694 szavazat
Karácsony Gergely 944 szavazat
Márki-Zay Péter 690 szavazat
Jakab Péter 654 szavazat
Fekete-Győr András 89 szavazat
- Noha induláskor este hétre már végeredményt ígértek, napközben kiderült, legkorábban éjjel végezhetnek a szavazatok összeszámolásával.
- QR-kódokkal hitelesítették a szavazólapokat, ennek "visszacsippantása" nagyon sok időt vesz igénybe.
- A jelenlegi várakozások szerint Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter jut be a második fordulóban, ebben a sorrendben.
- Korábban Márki-Zay Péter a hvg360-nak azt mondta, ha ők Karácsonnyal ketten lesznek a második illetve harmadik helyezett, az állás függvényében meg kell állapodni egymással a visszalépésekről.
- Az eddig nyilvánosságra hozott körzetek túlnyomó részében Dobrev Klára nyert, a második, harmadik, negyedik helyen van csere, Fekete-Győr András stabilan az ötödik.
Percről percre
Csongrád 1-ben Szabó Sándor lett a közös jelölt
Csongrád megye 1-es választókerületben az MSZP-s Szabó Sándor győzött 6588 szavazattal.
Második lett 2416 vokssal Binszki József, a DK jelöltje.
A miniszterelnök-jelöltek állása:
Dobrev Klára 3103 szavazat
Karácsony Gergely 2805 szavazat
Márki-Zay Péter 2120 szavazat
Jakab Péter 802 szavazat
Fekete-Győr András 268 szavazat
Vas megye 1-ben Czeglédy Csaba nyert
Vas megye 1-es, szombathelyi székhelyű egyéni választkerületben a DK-s Czeglédy Csaba győzött 3837 szavazattal.
Nem sokkal lemaradva mögötte, 3661 szavazatot kapott az LMP-s Ungár Péter.
Kocka Tibor, az Új Világ Néppárt jelöltje lett a harmadik, 110 szavazattal.
A miniszterelnök-jelöltek állása:
Dobrev Klára 3283 szavazat
Karácsony Gergely 2106 szavazat
Márki-Zay Péter 1269 szavazat
Jakab Péter 744 szavazat
Fekete-Győr András 225 szavazat
Az MTI számára nem létezik az ellenzéki előválasztás
A nemzeti hírügynökség egyáltalán semmit nem közölt az ellenzéki előválasztás részeredményeiről vagy bármilyen eseményéről egész nap.
Pest 6-ban Hohn Krisztina győzött
Pest megye 6-os körzetét Hohn Krisztina, az LMP jelöltje nyerte 3348 szavazattal.
Második lett Simon Erika (DK) 2374 szavazattal.
Harmadik helyen Varga Zoltán (Momentum) végzett 1800 szavazattal.
A miniszterelnök-jelöltek állása:
Dobrev Klára 2394 szavazat
Karácsony Gergely 2003 szavazat
Márki-Zay Péter 1944 szavazat
Jakab Péter 922 szavazat
Fekete-Győr András 416 szavazat
Nógrád 2-ben Gyenes Szilárd lett a közös jelölt
Nógrád megye 2-es választókerületében Gyenes Szilárd, a Momentum többi párt által is támogatott jelöltje győzött, akinek nem volt ellenfele, így egyedül indult és 2240 szavazatot szerzett.
A miniszterelnök-jelöltek állása:
Dobrev Klára 1044 szavazat
Márki-Zay Péter 552 szavazat
Karácsony Gergely 483 szavazat
Jakab Péter 295 szavazat
Fekete-Győr András 65 szavazat
Zala megye 1-ben Csidei Irén győzött
Zala megye 1-es egyéni választókerületben a DK-s Csidei Irén győzött az előválasztáson 1928 szavazattal.
Második lett Föőr Gábor, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje 1025 vokssal.
Harmadik Plesz Dóra (Momentum) 911 szavazattal.
Negyedik lett Benke Richárd, a Jobbik jelöltje 618 vokssal.
Ötödik pedig Paksy Zoltán, az LMP jelöltje 263 szavazattal.
A miniszterelnök-jelöltek állása:
Dobrev Klára 1852 szavazat
Márki-Zay Péter 1095 szavazat
Karácsony Gergely 1045 szavazat
Jakab Péter 635 szavazat
Fekete-Győr András 156 szavazat
Tolna 1-ben Harangozó Tamás lett a közös jelölt
Tolna megye 1-es körzetében Harangozó Tamás MSZP-s jelölt – Párbeszéd-, LMP-, Momentum-támogatással – győzött 2617 szavazattal.
A második helyen Bozsolik Róbert, a Jobbik jelöltje – DK-, ÚVNP-, ÚK-, MMM-támogatással – végzett 2089 szavazattal.
A miniszterelnök-jelöltek állása:
Dobrev Klára 1663 szavazat
Karácsony Gergely 1240 szavazat
Márki-Zay Péter 877 szavazat
Jakab Péter 826 szavazat
Fekete-Győr András 117 szavazat
Komárom-Esztergom 1-ben Konczer Erik győzött
Komárom-Esztergom megye 1-es körzetében Konczer Erik, a DK – a Jobbik és a Liberálisok által is támogatott – jelöltje győzött 4299 szavazattal.
A második helyen Gurmai Zita, az MSZP – a Párbeszéd, LMP, Momentum, ÚK támogatásával – jelöltje végzett 2152 szavazattal.
A miniszterelnök-jelöltek állása:
Dobrev Klára 2949 szavazat
Karácsony Gergely 1451 szavazat
Márki-Zay Péter 1125 szavazat
Jakab Péter 865 szavazat
Fekete-Győr András 177 szavazat