Helyreigazítást olvastak be a Kossuth rádióban Dobrev Kláráról

A rádióban tényként közölték az ElkXrtuk című játékfilmben felvázoltakat. Dobrev Klára pártja ennek nyomán perrel fenyegette meg az MTVA-t.

  • hvg.hu hvg.hu
Helyreigazítást olvastak be a Kossuth rádióban Dobrev Kláráról

Felolvasták a „Dobrev Klára által kért” helyreigazítást a Kossuth rádió Jó napot, Magyarország! című műsorának szerdai kiadásában – vette észre a 24.hu.

„2021. október 26. napján a Kossuth rádió műsorában valótlanul állítottuk, hogy dr. Dobrev Klára 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről döntött volna. Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Dobrev Klára semmilyen döntést nem hozott az úgynevezett 2006 őszi zavargások vonatkozásában” – volt hallható a magazinműsor elején.

Dobrev pártja, a Demokratikus Koalíció korábban perrel fenyegette meg az MTVA-t, amiért a rádió tényként közölte az ElkXrtuk című filmben felvázolt összeesküvés-elméletet néhány nappal annak bemutatója után. Ahogy akkor megírtuk, a műsorvezető az eszmefuttatásában arról beszélt, hogy 65 éve Apró Antal „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalmárokat, majd hozzátette: „Ma már tudjuk, hogy hasonló elven döntött az unoka is 2006-ban, az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről.”(Az unoka nem más, mint Dobrev Klára.)

Az ügyben reagált a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is. Azt írták, amikor a Kossuth rádió tényként közölte, hogy Dobrev Klára adott utasítást a szemkilövetésre, semmibe vették az újságírás legalapvetőbb szabályait.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.