Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az is kiderült, hogy egy másik megyében is körözik.
Idén november első hétvégéjén az egyik lakiteleki iskolába betörtek, onnan két laptopot vittek el, ezért a rendőrség nyomozni kezdett - írja a police.hu. Ezután értesítette őket egy állampolgár, hogy egy helyben nem ismert, gyanús alakot lát sétálni. A járőrök azonnal igazoltatták a 38 éves külföldi férfit, és meg is találták nála az egyik ellopott laptopot, valamint olyan eszközöket, melyeket egy korábbi helyi betörés során loptak el.
A férfit – akiről az is kiderült, hogy az egyik másik megyében körözik – lopás miatt a tiszakécskei nyomozók elfogták és őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.