„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A miniszteri utasításról szóló dokumentumot Kunetz Zsombor mutatta be. Szerinte „pontosan tudják, hogy mekkora a baj”.
Nem lehet személyes jelenléttel megtartani az egészségügyi ágazatba tartozó szakmai tárgyú rendezvényeket – erről döntött Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter Kunetz Zsombor szerint. Az egészségügyi szakértő a Facebookon mutatta be a miniszteri utasításról szóló dokumentációt.
Kásler azzal indokolta meg a döntést, hogy „az új fertőzöttek és a fertőzésgyanús esetek, valamint a kórházi ellátást igénylő betegek számának folyamatos növekedése miatt szükséges csökkenteni a koronavírus-fertőzés kockázatait, és megelőzni a koronavírus világjárvány továbbterjedését, ezáltal biztosítani szükséges az élet, egészség, vagyon- és jogbiztonság védelmét, az egészségügyi intézményi működés stabilitásának garantálását”.
A tiltás csak a „közfeladat ellátásához közvetlenül kapcsolódó, online módon nem megtartható” rendezvényekre nem terjed ki.
Kunetz Zsombor posztjában megjegyzi, hogy „azért a Fidesz-kongresszus még éppen lemehetett. Persze ez nem egészségügyi rendezvény, de mégis”. A szakértő hozzátette,
pontosan tudják, hogy mekkora a baj”.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.