Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Bátor vendég fékezte meg a kötekedőt.
Szóváltás fajult el egy borsodi szórakozóhelyen 2020 júniusában – írta honlapján az ügyészség. Egy ittas férfi több vendéggel is kötekedni kezdett, szándékosan lökdöste őket. A konfliktust csitítandó az egyik vendég a kötekedőt meghívta egy italra, azonban a vádlott elővette gumilövedékkel töltött gázriasztófegyverét, azt közvetlen közelről a férfi arcába tartotta, és megkérdezte tőle, hogy „fejbe lőjelek?”.
Az inzultált férfi és társasága ezt követően sietve távozott. Az elkövető viszont nem nyugodott le, a pultossal és a többi vendéggel újra kötekedni kezdett, fegyverét többször elővette, ráfogta az egyik vendégre, egyszer pedig a padlóra lőtt. Egy férfi, aki korábban már csitítani igyekezett őt a nyakánál fogva a földre rántotta, a mellkasára térdelt és többször arcon ütötte, egészen addig ott is tartotta, amíg az időközben értesített rendőrök a helyszínre értek.
A férfi büntetett előéletű, az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott, emellett az indítványban azt kérték, kobozzák el a férfitől a fegyvert és a lövedékeket is.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.