„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az iskolaőrt. A nőt már elbocsátották munkahelyéről.
Miután letérdeltette a gyerekeket, gumibottal ütötte a tenyerüket és a talpukat az iskolaőr egy nyíregyházi szakiskolában – számolt be az RTL Híradó.
Az egyik bántalmazott gyermek édesanyja nyilatkozott a csatornának, azt mondta, azért lépett közbe az iskolaőr, mert rosszul viselkedtek a fiúk az egyik órán. Azt is elmondta, a nő az irodájába kísérte a diákokat, ott bántotta őket. Az RTL-lel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy az őrt gyanúsítottként hallgatták ki, és már nem dolgozik az iskolában, megszüntették a munkaviszonyát.
A híradó kereste az intézményt, a fenntartóját, illetve az Emmit is az ügyben, de nem kaptak választ.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.