szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár a kormány nem tiltotta be az ünnepségeket, több város inkább lemondta az eseményeit.

Hiába nem tiltotta be, csak 500 fő felett védettségi igazolványhoz kötötte a szilveszteri rendezvényeket a kormány, több vidéki nagyváros lemondta a megszokott újévi ünnepségeit a koronavírus-járványra való tekintettel, derül ki az RTL riportjából.

Debrecenben a korcsolyapálya nyitva marad, de az önkormányzat saját hatáskörében úgy döntött, a főtéren rendezett tűzijáték és más rendezvények elmaradnak.

Miskolcban arra kérte az önkormányzat a helyieket, hogy lehetőleg kisebb létszámú, bensőségesebb közösségekben ünnepeljék az újévet. Szegeden is elmarad minden ünnepség, Pécsen pedig csak tűzijátékot tartanak.

Budapesten tavaly év végén senki nem volt az utcán, mert kijárási korlátozás volt életben. Az RTL kérdésére a Főváros azt mondta, ilyet idén nem tudnak bevezetni, mert ez a kormány hatásköre. A fővárosban a Vörösmarty téri karácsonyi vásár egyébként éjjel 1 óráig nyitva lesz, de ez csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Rusvai Miklós víruskutató az RTL-nek azt mondta: a javuló járványszámok miatt nem szükséges semmilyen korlátozás, az oltottaknak pedig „úgy telhet a szilvesztere, mintha nem is lenne koronavírus.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!