Szenteste napján két autó ütközött a IX. kerületben a Soroksári út és a Hentes utca kereszteződésében. A balesetben egy 47 éves nő az életét vesztette.
A police.hu információi szerint „a nő a járművével a Soroksári úton a Földváry utca irányából az Illatos út irányába közlekedett a középső forgalmi sávban. Az autó a Hentes utca kereszteződésében a zöld jelzésre elindult, azonban az Illatos út irányából érkező, szintén zöld jelzésre elinduló másik jármű, amelyet a 22 éves B. Márk vezetett, megcsúszott, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a nő gépkocsijával. Az utóbbi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.”
A rendőrség pénteken azt közölte, hogy B. Márk együttműködik a hatóságokkal és sajnálja a történteket, mint elmondta, „azért tért át a szembe haladó forgalmi sávba autójával, mert a nedves, csúszós úton elvesztette felette az uralmát.”
A férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítják.