szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ellenőrök szálltak ki a nem állami fenntartású Kürt Alapítványi Gimnáziumhoz, ahol 160 gyerek írta volna a felvételijét. Szabálytalanságra hivatkozva hazaküldték a diákokat, a szülők értetlenül állnak a történtek előtt.

Szombaton nagyjából negyed órával 10 óra előtt kéttucatnyi kormányhivatalnok ment ki a budapesti Kürt Alapítványi Gimnáziumhoz, amelynek épületében tudomásunk szerint nagyjából 150 diák írta volna meg a központi felvételit. Nem sokkal 10 óra után a jelenlévő diákokkal közölték, hogy nem írhatják meg a magyar nyelv felvételit, legfeljebb csak a matematikát, vagy dönthetnek úgy, hogy jövő hét csütörtökön írják majd meg mindkettőt. Végül ez utóbbi mellett döntöttek.

MTI / Rosta Tibor

Úgy tudjuk, hogy az ellenőrök azért fújták le a felvételit, mert a gimnázium egyik termében felügyelő tanár 10 óra előtt pár perccel nyitotta ki a vizsgakérdéseket tartalmazó borítékot. A szülők felháborodtak. Egy szülő a hvg.hu-nak azt mondta: szerinte nonszensz, hogy egy ilyen eset miatt ennyi gyerek mai felvételije lehetetlenült el. "A gyerekeknek szeptember óta erről a felvételiről szólt az életük, nem aludtak, stresszelnek. Erre most kiderül, hogy nem írhatják meg" - fakadt ki lapunknak egy szülő, nem rejtve véka alá a véleményét, miszerint azért bántak az ellenőrök ilyen szigorúan a Kürttel, mert nem állami, hanem alapítványi iskola.

Kerestük az iskola vezetését is, de egyelőre csak írásban tudtuk feltenni a kérdéseinket, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Időközben az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményt adott ki a központi felvételikről. Ebben a közleményben az intézmény megnevezése nélkül azt írták, hogy - idézzük -  "egy intézményben jelentős szabálytalanságot találtak, itt a magyar feladatlapokat idő előtt felbontották, ami alkalmat biztosíthatott a visszaélésre, így az adott vizsgahelyszínen a magyar írásbeli vizsgát az érintett mintegy 160 tanulónak a  pótidőpontban kell megírnia".

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!