És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Két szerb férfi egy debreceni ékszerboltot akart kirabolni, ám nem várt ellenállásba ütköztek.
Interjút adott az RTL Híradónak az a férfi, aki annak a debreceni ékszerboltnak a tulajdonosa, amit két szerb állampolgár próbált kirabolni csütörtökön. A férfi elmondása szerint egyikük már járt korábban a boltban, így amikor újra megjelent nem gondolt semmi rosszra, azt hitte egy visszatérő vásárlóhoz van szerencséje. A „vásárló” tört magyarsággal arra kérte, hogy mutassa meg neki a nyakláncokat, ám ez csak arra szolgált, hogy kicsalja a pult mögül. Közben belépett a férfi társa is az üzletbe, majd egyből megtámadták a tulajdonost. Nem számoltak azonban azzal, hogy a férfinek kick-boxos múltja van, így nem tudták földre vinni, a dulakodást viszont egyre többen kezdték nézni a kirakatüvegen keresztül, így a támadók egy idő után menekülőre fogták a dolgot, de olyannyira, hogy még a 60 millió forint értékű zsákmányukat is hátrahagyták.
Az üzletet elhagyó rablókat a kint összegyűlt emberek még le is fotózták az autójukkal és a rendszámukkal együtt, így a rendőrök pontosan tudták, hogy melyik sárga autót kell lemeszelniük. Ekkor kezdődött meg az a látványos autósüldözés, amit csütörtökön már mi is megmutattunk.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.