Telefonbeszélgetés közben lett rosszul, rendkívüli összefogással találták meg és mentették meg az életét

Egy aggódó ismerős, egy lelkiismeretes tevékenység-irányító, valamint jónéhány tettre kész Pest megyei rendőr, tűzoltó, orvos és mentős – nekik köszönheti az életét egy érdi férfi.

  • hvg.hu hvg.hu
Telefonbeszélgetés közben lett rosszul, rendkívüli összefogással találták meg és mentették meg az életét

Nem sokkal szolgálatba lépését követően, 2022. február 12-én este Nagy József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának ügyeletese szokatlan hívást fogadott. A hívó elmondta, hogy egy ismerősével beszélt telefonon, amikor a férfi beszéde hirtelen érthetetlenné, zavarodottá vált, kereste a szavakat és a kérdésekre sem tudott válaszolni. Miután a hívás megszakadt, nem tudta őt újra elérni. A bejelentő a férfi nevén és telefonszámán kívül más elérhetőséget nem tudott megadni a hatóságnak – olvasható a police.hu-n.

Nagy a rendelkezésre álló adatokból két lakcímre szűkítette le a segítségre szoruló férfi lehetséges hollétét. Az egyik fővárosi címen egy albérlő nyitott ajtót a kiérkező járőröknek, és elmondta, hogy napközben találkozott a lakás tulajdonosával, aki egyébként Érden lakik.

A másik, érdi lakáshoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottai mentek ki. A csöngetésre senki nem nyitott ajtót, illetve mozgást vagy fényt sem láttak az épületben. Tekintettel a körülményekre, a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a házba, ahol megtalálták a magatehetetlen férfit, akihez mentőt hívtak. A mentőszolgálat munkatársai stabilizálták a 64 éves férfi állapotát, és további ellátásra kórházba vitték.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.