Gulyás: 120 ezer menekült lépte át a határt, eltörlik a maszkhasználatot, illetve a védettségi igazolványt
Utolsó frissítés:
Hétfőtől feloldja a járványügyi korlátozásokat a kormány, az egészségügyi és szociális intézményeken kívül nem lesz kötelező a maszkviselés, és a védettségi igazolványokra sem lesz szükség – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Orbán Viktor nem beszélt Vlagyimir Putyinnal a háború megindítása óta, és korábban sem kapott tájékoztatást a háborús szándékairól. A magyar gáztározókban hónapokra elég tartalék van. Percről percre tudósítottuk a kormányinfót.
Most érkezett
Legalább három hónapra elegendő a magyar gáztárolókapacitás
Magyarországon 54,4 százalékos a stratégiai gáztározók töltöttsége, a kisebb tárolókban kisebb – ismételte meg Gulyás. A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a többi uniós tagállam adata 17 és 28 százalék közötti. Mivel az energiafogyasztás mértéke változó, tavasszal a legalacsonyabb, ezért hónapokra, legalább három hónapra elegendő a magyar tárolókapacitás.
Ha nem lenne Paks, négyszeresére emelkedne a rezsiköltség, 356 693 forintra egy évben egy átlagos háztartásban. Egy évben a jelenlegi árakon az az energiamennyiség, amit Paks 1 megtermel, 1200 milliárd forinttal lenne több ennek a megszerzése a szabadpiacról.
Percről percre
80 ezer betöltetlen állás várja a menekülteket
Az építőiparban iszonyatos hiány van munkaerőből, ezért az ország érdeke is, hogy hasznosítsuk a beérkező munkaerőt. Ma Magyarországon körülbelül 80 ezer betöltetlen állás van, ezek a Magyarországra menekülőket is várják – mondta az ATV-nek Gulyás.
Mindegy, ki végzi a menekültek szűrését, csak hatékony legyen
Az ATV kapott szót. Azt kérdezték elsőként, hogy a kormány kalkulációja szerint van-e felső határa a menekültek fogadásának és a segítségnyújtásnak. Gulyás szerint erről most felesleges beszélni, mert jelenleg csak arányokat látunk, de minden attól függ, hogy meddig tart a háború.
A határon átlépő menekülteknél most a gyorsteszteket a karitatív szervezetek végzik. Gulyás szerint másodlagos, hogy a kormány támogatásával ezt a civilek végzik-e, vagy a magyar egészségügy, a lényeg az, hogy hatékony legyen a járványügyi szűrés.
Előre láttuk, hogy haderőfejlesztés kell
A honvédelmi feladatok miatt fő szabály szerint nem rendezzük át a költségvetést, mert Magyarország évekkel ezelőtt már komoly haderőfejlesztésekről döntött, vagyis előrelátó volt, például német tankgyárat hozott Magyarországra – válaszolta a Heti TV kérdésére Gulyás.
„Nem a háborús helyzetből jöttünk rá, hogy a biztonsághoz erő is kell. Sajnálatos módon a háborús helyzet csak megerősítette, hogy a magyar politika jó irányban halad” – mondta.
Gulyás bízik benne, hogy a magyar gazdaság túléli a nehézségeket
A Mandiner a gazdasági szankciókról is kérdezte Gulyás Gergelyt. A miniszter megismételte, hogy az EU által hozott szankciók Magyarországnak is okoznak gazdasági károkat, de szerinte a magyar gazdaság jól teljesít.
Háborús helyzet van, de a forint gyengüléséről sem gondolja, hogy komolyabb gazdasági károkat okozna Magyarországnak.
„A magyar gazdaság tartópillérei biztosan állnak, az OTP oroszországi és ukrajnai kitettsége az egész bank egészéhez képest csekély” – mondta a miniszter.
Lvivbe költözött a magyar nagykövetség Kijevből
A Mandinernek Gulyás megjósolhatatlannak nevezte, hogy mennyi menekült érkezhet, ha elhúzódik a háború. A kijevi magyar nagykövetség átköltözött Lvivbe (Lembergbe).
A menekülteknek koronavírus elleni oltást is tudnak biztosítani, ha kell. Van elég oltóanyag ehhez Magyarországon.
Bűncselekmény, ha veteránok mennének harcolni
Bűncselekmény lenne, ha magyar veteránok, vagy önkéntesek mennének Ukrajnába harcolni, erről a BTK rendelkezik - figyelmeztetett Gulyás.
Nem tart örökké a gáztárolók kapacitása
Kérdések következnek. Azt MTVA és az Origo is a baloldal nyilatkozatairól kérdez, Gulyás szerint a baloldali pártoknak nincs arra lehetősége, hogy kikényszerítsék, hogy Magyarország fegyvereket szállítson Ukrajnába, erről a kormány dönt.
A plusz egymillió köbméter gázról egyelőre még nincs megállapodás az oroszokkal.
A magyar tárolók feltöltöttsége 54 százalékos, ezért sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint az uniós tagállamok, de korlátlan ideig nem fog kitartani a gáztárolók kapacitása – emlékeztetett Gulyás.
Az EU arra tekintettel fogadott el szankciókat, hogy az oroszoktól kell gázt vásárolni, ezért sem lesz probléma azzal, hogy kifizessék Moszkvának a gázt. Ha Oroszország mégis elzárja a gázcsapokat, akkor a tárolókapacitásból adódóan nem Magyarországnak lesz ebből először nagy problémája.
Koronavírus: Eltörlik a kötelező maszkviselést
Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy a koronavírus-járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik, ezért a legtöbb járványügyi intézkedést megszüntetik.
Hétfőtől eltörlik a kötelező maszkviselést, és azt a lehetőséget is, hogy a munkáltatók elrendeljék dolgozóik számára a kötelező oltást.
A maszkviselés eltörlése alól kivétel az egészségügy és a szociális intézmények. További egyelőre kivezetik az oltási igazolványt is.
Később Gulyás megerősítette, hogy a tanárok számára is eltörlik a kötelező oltást.
Fenntartják továbbá az egészségügyi vészhelyzetet is.
A baloldalnak is jutott a kritikából
Gulyás bevezetőjében nem felejtette el szapulni a baloldalt sem, amely szerinte katonákat akar Ukrajnába küldeni, külön kiemelve – neve említése nélkül – Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet is. Arra kért minden politikust, hogy felelősen viselkedjen.