Orbán Viktor: Ebben a háborúban semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk
percről percre

Orbán Viktor: Ebben a háborúban semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ünnepélyes zászlófelvonás után délután folytatódtak a március 15-ei rendezvények a fővárosban. A Békemenet résztvevői déltől gyülekeztek a Császár-Komjádi Sportuszoda mellett, Orbán Viktor 15 óra után mondott beszédet a Kossuth Lajos téren. Az ellenzék a Műegyetem rakparton tartott nagygyűlést A hatalom a népé címmel, ahol Donald Tusk is felszólalt. Percről percre tudósításunkat olvashatja.

Most érkezett

Még feltöltik a teret

Arra kérik az Alkotmány utcából érkezőket, hogy a tér jobb és bal oldalát töltsék meg.

"Előbb kellett volna jönni, a jó helyeket már mind elfoglalták" - mondja egy nő a tömegben.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6

Kezdődik a Kossuth téri műsor

A műsorvezető, Földi-Kovács Andrea a zászlók és táblák leengedését kéri, hogy ne takarják el a kamerák képét.

A hangszórókból a Nox együttes Forogj, világ! című száma szól.

A Kossuth téri metróllomásnál szellősnek tűnik a tér, de már nem sokáig

Az Alkotmány utca elején nagyon feltorlódott a tömeg, biztosan meg fog telni a Kossuth tér is.

Kezdődik az ellenzéki tüntetés is

Mutatjuk, hol követheti a párhuzamosan zajló eseményeket:

Gyülekeznek a résztevők a Műegyetem rakparton, Iványi Gábor és Donald Tusk is felszólal az ellenzéki nagygyűlésen

"Kormányváltó nagygyűlést" tart az ellenzék március 15-én, ahol azt szeretnék megüzenni Orbán Viktornak, hogy "már csak napjai vannak hátra a hatalomban". A gyülekezők 14 órakor találkoznak a Szabadság hídon, majd együtt érkeznek meg a Műegyetem rakpartra 15 órakor. A helyszínen beszédet mond többek között Iványi Gábor, Donáth Anna, Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Donald Tusk, és Márki-Zay Péter.

Nem egyszerű a bejutás a Kossuth térre

Láthatóan a Kossuth térre érkezők is meg vannak kavarodva attól, hogy nem lehet csak úgy bemenni a térre, kordon van. Sokan sétálnak a mellékutcákban, a Bajcsy felé, a biztonsági őröket kérdezgetik, meddig vannak lezárva a mellékutcák.

"Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát"

Most azt a Bayer Zsolt-szöveget játsszák be a körúti házból a hangszórón, amelyben azt hangoztatta, hogy "Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt a hülye is tudja", majd pár nap múlva Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Hangszórókból bömböltették Orbán régi beszédeit, a békemenetesek nem díjazták

Az ellenzék Szent István parki molinója mellől azok az Orbán-beszédek szóltak hangszóróból, amelyekben még igazi demokrataként beszélt. A tüntetők ezt provokációnak érezték.

1 2 3 4 5 6
Hozzászólások