Orbán Viktor: Ebben a háborúban semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk
Utolsó frissítés:
Az ünnepélyes zászlófelvonás után délután folytatódtak a március 15-ei rendezvények a fővárosban. A Békemenet résztvevői déltől gyülekeztek a Császár-Komjádi Sportuszoda mellett, Orbán Viktor 15 óra után mondott beszédet a Kossuth Lajos téren. Az ellenzék a Műegyetem rakparton tartott nagygyűlést A hatalom a népé címmel, ahol Donald Tusk is felszólalt. Percről percre tudósításunkat olvashatja.
Most érkezett
Percről percre
Egyelőre szellős a Kossuth tér
A Kossuth téren egyelőre gyülekeznek az emberek, még kevesen vannak, de minden villamos tele van, folyamatosan érkeznek az emberek, és buszokat is láttak helyszíni tudósítóink.
A Parlament elé a zászlóhoz nem lehet odamenni, kordonok zárják el a színpad előtti központi részt, a térre is csak egy helyen lehet bejönni a metró felől. A Valton Security biztosít.
Tömeg!
A Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar közti szakasz teljesen tele van, lépni alig lehet, akkora tömeg várja a menet elejét - közölte tudósítónk.
Dinoszaurusz jelmezes férfi vonult be a békemenetes tömegbe
A Kutyapárt matricája volt rajta:
A HírTv is az első sorból kérdezhet
A független sajtó számára ezt nem teszik lehetővé, indoklás nincs.
A menet elején a szokásos emberek
Többek között Bayer Zsolt, Bencsik András, Fásy Ádám, Stefka István, Selmeczi Gabriella, Csizmadia László és ifj. Lomnici Zoltán. Meg persze, Gáspár Győző.
A köztévé a menet elején forgat de mást nem engednek oda
A valtonos biztonsági emberek egy zsinórt kifeszítve tartják távol az újságírókat a menet elején haladó politikai celebektől.
Most már igazából is elindult a menet
Háromig kell odaérnie a tömegnek a Kossuth térre, ahol a miniszterelnök mond beszédet.