Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A férfi egy késsel szúrta szíven a feleségét.
Letartóztatta a bíróság azt az 56 éves zirci férfit, aki a gyanú szerint múlt szombat délután egy konyhakéssel szíven szúrta a feleségét – közölte a Veszprém megyei főügyész kedden az MTI-vel.
Orbán György a közleményében azt írta: a mozgássérült gyanúsított a feleségével, közös gyermekükkel és annak férjével élt együtt, azonban mintegy két éve megromlott a kapcsolata a házastársával és rendszeressé váltak közöttük a szóváltások.
A házaspár szombat délután is veszekedett, amikor a férfi egy késsel az asszony irányába szúrt. A szúrás a nő szívét érte, így a mentőszolgálat munkatársai már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Az ügyészség indítványa nyomán a bíróság a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A végzés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett, így az nem végleges.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.