Újabb 3,9 százalékkal emelik a nyugdíjakat, visszamenőleg is jár majd
Utolsó frissítés:
Élőben közvetítettünk Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatójáról.
Most érkezett
Következnek a kérdések
Természetesen az M1 kezd, sebesült ukrán katonák ellátásáról és az ellenzékről kérdez tudósítójuk. Gulyás azt mondta, hogy mindenféle létszámkorlát nélkül is lehetséges, hogy sebesült ukrán katonákat lássanak el a magyar kórházak. Gulyás a Gyurcsány–Fekete-Győr-találkozóról elmondta, hogy ez is a kormány álláspontját támasztja alá: a baloldalon Gyurcsány a főnök, eligazítást tartott, méghozzá a Vérmezőn.
Az Origo is hasonló hangnemben kérdezett, munkatársuk a kormány az ellenzék benzinársapkáról szóló eltörlési terveiről kérdezett. Gulyás azt mondta, nincs új a nap alatt, aki az intézkedések fenntartása mellett akart szavazni, az a kormányra, a "polgári erőkre" voksolt. A miniszter kiemelte, nagy eredménynek tartják, hogy Magyarország költi a legtöbbet az unióban családtámogatásra, helyes, bevált, megtartandó döntésnek tartja ezeket. Az Origo kérdésére válaszolva Gulyás azt is elmondta, csak az Európai Bizottságtól függ, mikor írja alá az ország a helyreállítási alapról szóló megállapodást. A miniszter szerint az ellenzéket az EU intézményeiben támogatják, a kormányt viszont Magyarországon. A bizottság felvetései között vannak jogos kritikák, például a közbeszerzési rendszert illetően, azonban van köztük olyan, ami képtelenség szerinte.
Percről percre
Megérkezett az Európai Bizottság levele
Megjött az Európai Bizottság jogállamisági levele, Gulyás szerint azonban a kormány bizonyos ügyekben már csak a választások eredménye miatt sem tud engedni. A miniszter felmondta a kormány kommunikációs paneleit: a háborúból ki kell maradni, annak árát szerinte nem a magyar emberekkel kell megfizettetni.
A miniszter kitért a népszavazásra is, azonban annak eredményeképp megnyilvánuló népakaratról beszélt csupán, arról nem, hogy a referendum nem lett érvényes.
Gulyás szerint alá fogják írni a kapott dokumentumot, amiben csak olyan megállapítások vannak, amiknek felvetésének jogosságával nem értenek egyet, azonban régóta tárgyalnak róluk a bizottsággal. A most küldött levél azt tükrözi, hogy a helyreállítási alapból érkező összegek Magyarországra juttatásának nincs akadálya.
Gulyás: 3,9 százalékos nyugdíjemelés jön
Indokolt a benzinárstop is – jelentette ki Gulyás. A miniszter szerint a családok védelme a fontos, Nyugat-Európában az olajcégek az igazi nyertesei a háborúnak, hiszen a profit az elszabaduló energiaárak miatt náluk csapódik le. Emiatt nagy a nyomás a magyar kormányon is, azonban amíg van rá lehetőség, addig újra meg fogják vizsgálni az árstop fenntarthatóságát.
A nyugdíjemelésről Gulyás elmondta, hogy ötszázalékos lesz, azonban a miniszter szerint már látszik, hogy ez az inflációtól elmarad, hiszen a Pénzügyminisztérium 8,9 százalékos inflációt vár, de a háború miatt sok a bizonytalanság. A kormány úgy véli, mielőbbi kompenzációra van szükség a nyugdíj terén, így 3,9 százalékos emelést jelentettek be július elejétől, az ezt megelőző hat hónapra járó 3,9 százalékos emelést pedig egyben kifizetik.
Több mint 15 százalékkal csökkenti az inflációt az árstop Gulyás szerint
Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta, hogy az utolsó olyan kormányülésről számol be, ahol teljes hatáskörrel rendelkezett a negyedik Orbán-kormány. Mint mondta, nagy jelentősségű ügyek voltak a kormányülésen napirenden. Gulyás szerint a kormány szomorúan állapította meg, hogy magas az infláció, a háború miatt pedig az egekbe szöktek az energiaárak, így nőtt az árstop jelentőssége is, hiszen már nem 15 százalékkal, hanem még többel mérséklik a magyar fogyasztói árakat. Az árstop nélkül a miniszter szerint 13 százalék felett lenne az infláció.
Kezdődik a kormányinfó
A helyszínre megérkezett Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely is.