„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Pesti Hírlap és a 168 Óra után a Hírklikknél is leépítések várhatóak. A főszerkesztő, Wirth Zoltán hat külsős munkatárstól válik meg, valamint a Klikk FM-et is megszünteti.
Öt-hat fővel „szünetelteti a közös munkát" a külsős szerzői gárdából a Hírklikk szerkesztősége – mondta el a Media1 portálnak Wirth Zoltán főszerkesztő. Hozzátette, reménykedik benne, hogy az olvasói támogatási program a későbbiekben lehetővé teszi, hogy újra együtt dolgozzanak az újságírókkal, a Hírklikkhez tartozó online rádiós műsor, a Klikk FM azonban teljesen megszűnik.
A Media1 a helyzet esetleges Fidesz-győzelemmel való kapcsolatáról is kérdezte a főszerkesztőt, aki elismerte, hogy a cégek kevésbé mernek ellenzéki portálokon hirdetni. Azt is elmondta, hogy a kétharmados Fidesz-győzelem kihat a hirdetői piacra. Wirthet, aki korábban egyébként az MSZP miniszteri kommunikációs tanácsadója volt, arról is kérdezték, hogy az elbocsátásoknak van-e köze az MSZP által esetlegesen megvont pénzügyi támogatásaihoz. Erre azt felelte, hogy nem kaptak közvetlen támogatást pártoktól, és a helyzet ennél összetettebb. Vannak ugyan kapcsolatai politikusokkal, de náluk minden párt egyenlő feltételekkel bír.
Wirth szerint a most elbocsátott szerzők közül többen is nyitottak lesznek a közös munkára, amint ezt a lap anyagi helyzete lehetővé teszi.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.