Balaton Krisztián körzeti megbízott április 29-én munkába tartott a 3-as villamossal, amikor egy hangoskodó férfira lett figyelmes. Az illető először iskolásokat szidalmazott, majd kést vett elő a zsebéből. Ezt látva rendőr zászlós azonnal szolgálatba helyezte magát: kivette a kezéből a kést, majd testi kényszert alkalmazva leszállította és előállította a X. kerületi kapitányságra a garázda utast.
A nyomozók az előállított 36 éves O. Andrást felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
Kiderült, hogy a férfi ittas állapotban volt, valamint a kispesti rendőrkapitányság egy másik folyamatban lévő ügyben már elrendelte a körözését.
A rendőrség közleménye szerint a villamoson utazó iskolás gyerekek az eset során nem sérültek meg.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.