Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
215 millió forintot tudott megspórolni a Jobbik a választás előtti évben.
681 millió forint bevételt szerzett a Jobbik 2021-ben, és csak 466 milliót költött el – derül ki a pártnak a Hivatalos Értesítőben közzétett kimutatásából. A bevétel nagy része a törvények alapján járt, 510,3 millió a költségvetésből származó támogatás, 120 millió pedig a frakciótámogatás.
Tagdíjakból további 30,4 millió forint gyűlt össze tavaly; négy politikus volt, aki 500 ezer forintnál nagyobb összeggel támogatta a pártját: Gyüre Csaba másfél, Magyar Zoltán egymillió forintot tett be a közös jobbikos kasszába, Nunkovics Tibor 539, Ander Balázs pedig 524 ezret.
A kiadásokat a pártoknak nem kell nagyon részletezniük, így csak annyit tudunk, hogy 384 millió forint ment el „politikai tevékenységre”, 86 milliós volt a működési kiadás, 27 millió forintért szereztek be eszközöket,2,6 millió forintból támogattak szervezeteket, és volt még egy másfél milliós „egyéb” tétel is.
Az nem meglepő, hogy jóval több volt a bevétel, mint a kiadás, egy, a választási kampányra rádorduló évben: teljesen logikus, hogy valamennyit spórolnak a tavaszi kampányra. Közzétették azt is, hogy a kampányra 203 millió állami támogatást kaptak, emellett 77 milliót saját forrásból forgattak be erre a célra.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.