300 embert igazoltattak, több szórakozóhelyet ellenőriztek szombat éjjel.
hvg.hu
Összehangolt akcióban csapott le a rendőrség szombat éjjel a bulinegyedre (vagyis az V. VI. és VII. kerületére). A fővárosi rendőrök a Készenléti Rendőrség, a Polgárőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Önkormányzat, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, Belváros-Lipótváros Önkormányzata, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BFKH Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály munkatársaival közösen vonultak a helyszínre.
Az akció kiterjedt a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények elkövetőinek felderítésére, a lopások, a garázda jellegű, valamint a prostitúcióhoz kapcsolódó jogsértések megelőzésére, illetve az ittas, bódult járművezetők, szabálytalan közlekedők – köztük a taxisok – kiszűrésére is.
A rendőrök több mint háromszáz embert igazoltattak, ami után tíz embert fogtak el vagy állítottak elő körözés, ittas vagy engedély nélküli járművezetés, garázdaság és rongálás miatt. Az akció során mintegy kétszáz gépjárművet ellenőriztek, 74 esetben pedig alkoholszondát is alkalmaztak, ez háromszor lett pozitív. Közlekedési és egyéb szabálysértések miatt 30 ember kapott bírságot, vagy kezdeményeztek ellene szabálysértési eljárást.
A razzia során hat szórakozóhely működését is ellenőrizték, melynek során kisebb hiányosságokat tártak fel a tűzvédelmi szabályokkal, nyugtaadással vagy az alkalmazottak bejelentésével kapcsolatban - közölte a rendőrség.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.