Feladta magát a kispesti keresztelőbulin verekedő két férfi

Egy nőt és a szüleit bántalmazta a gyanú szerint a két fiatal. Azért támadtak rájuk, mert szóltak a hangos zene miatt.

  • hvg.hu hvg.hu
Feladta magát a kispesti keresztelőbulin verekedő két férfi

Pünkösdvasárnap történt bántalmazás Kispesten, ami miatt két férfi után indított hajtóvadászatot a BRFK.

A police.hu szerint egy kispesti ház udvarán tartott, nagy létszámú családi rendezvény miatt kaptak több bejelentést érkezett a rendőrségre a hangos zene miatt. A rendőrök kétszer figyelmeztették az ünneplőket, majd csendháborítás miatt szabálysértési eljárást indítottak.

Egy környéken lakó fiatal nő és szülei is szóvá tették a hangos zenét, mire a háziak közül ketten rájuk támadtak. Az ismét a helyszínre érkező rendőrök 74 embert igazoltattak, az elkövetőket azonban csak később tudták azonosítani. A két férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és hajtóvadászatot indítottak utánuk.

A 20 éves R. László és a 18 éves T. Csaba végül csütörtök délután feladta magát a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.

(Képünk illusztráció)

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.