Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A férfi 10 és 13 év közötti lányokat zsarolt meg.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki álprofilok mögé rejtőzve kislányoktól próbált szexuális tartalmú képeket, videókat szerezni – közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden.
A Nagykátai Járási Ügyészség vádirata szerint a harmincas éveiben járó férfi a legnépszerűbb közösségi oldalon hamis profilokat hozott létre 2020-ban, több esetben fiatal lánynak feltüntetve magát. Az álprofilokat felhasználva ismerkedett meg három – 10 és 13 év közötti – lánnyal, akiktől szexuális tartalmú képeket, illetve videókat próbált szerezni.
Az első esetben a sértett bizalmába férkőzött, aki kérésére önként küldött magáról egy intim képet. Ezután azzal zsarolta a kislányt, hogy terjeszteni kezdi a fotót a közösségi oldalon, ha nem küld újabb képeket. A kislány a fenyegetéstől megijedt és – a férfi részletes iránymutatása alapján – még tíz súlyosan szeméremsértő képet és egy videót is készített – közölték.
A második esetben egy lánytól csak szobáját ábrázoló képet kért, amelyre aztán odamontírozott egy félmeztelen lányt.
A sértettel azt próbálta elhitetni, hogy a kép őt ábrázolja, és szétküldi ismerőseinek, ha nem küld neki intim képeket, illetve videót. A kislány szólt az édesapjának, aki lánya nevében kezdett üzenetváltásba az elkövetővel, ami nagyban hozzájárult a leleplezéséhez. A harmadik esetben azt állította egy kislánynak, hogy megszerzett róla egy intim képet; ezzel csalt ki tőle fotót a meztelen felsőtestéről.
A férfi ellen szexuális kényszerítés és kényszerítés bűntette miatt emeltek vádat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.