szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Azt még nem tudni, hogy hol folytatja a Pulitzer-emlékdíjas újságíró.

Befejeződik a közös munka a Telex és Földes András között, aki hosszabb ideje készített videós anyagokat a portálnak, valamint a korábbi kollektíva által működtetett Indexnek.

Bár a videók valóban népszerűek voltak, a mozis bemutató is sikeres lett, és a tartalmak a nemzetközi médiában is megállták a helyüket, de nem találtunk olyan konstrukciót, ami mindkét félnek elfogadható lett volna, nem lehetett ezeket beilleszteni a Telex irányai közé. Az volt a legegyszerűbb mindkét félnek, ha az elképzeléseimet máshol próbálom megvalósítani, ahol a videókkal kapcsolatos elképzeléseim egyeznek a fejlesztési irányokkal”

– mondta a Media1-nek Földes, aki legutóbb Ukrajnából tudósított, de Afganisztánt is megjárta.

„Mindig szerkesztőségben dolgoztam a 2000-es évek óta, ezt tervezem most is, hogy valamelyik médiumon belül próbálom megvalósítani az elképzeléseimet. Jelenleg is három ilyen nagyobb, teljesen előkészített riportom van, remélem, hogy lesz olyan érdeklődő médium, ahol ezeket hamarosan megvalósíthatom, publikálhatom. Jelenleg beszélgetéseket folytatok arról, hogy mely médium lehet ez” – mondta.

A portál utolérte Kárpáti Mártont, a Telexet működtető Van Másik Kft. ügyvezetőjét is, aki így nyilatkozott: „Kizárólag szakmai jellegű eltérő koncepciók vezettek végül ahhoz, hogy közös megegyezéssel befejezzük a közös munkát Földes Andrással, akinek sok sikert kívánunk”.

(Nyitóképünkön Földes András, Fotó: Facebook / Földes András)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!