Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A rendőrség 42 tanút hallgatott meg.
Egyelőre nincs gyanúsítottja a Jókai utcai házomlásnak – tudta meg a Mandiner. A lapnak a BRFK szóvivője, Csécsi Soma nyilatkozott, aki elmondta, eddig 42 tanút hallgattak meg, a baleset körülményeit építész-statikus szakértő bevonásával vizsgálják.
A júniusi balesetben leomlott egy ház tetőszerkezete, amely több erkélyt is magával sodorva az utcára esett. Egy ember súlyosan, többen pedig könnyebben megsérültek és a parkoló autók közül több is a felismerhetetlenségig megrongálódott.
A leomlott épület tetőtere felújítás alatt állt, de az omlást követően a munkálatokat felfüggesztették. A vészhelyzet elhárítása után azonban az ügyben illetékes kormányhivatal feltételekkel engedélyezte az építkezés folytatását. A Mandiner kereste a kivitelezőt is, de a cég nem akart nyilatkozni, pedig a baleset után néhány nappal még tagadták, hogy ők lennének a felelősek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.