Késelőt fogtak a rendőrök

Egy Győr belvárosában történt késelés elkövetőjét helyezték őrizetbe.

  • hvg.hu
Késelőt fogtak a rendőrök

Még szombat este kaptak bejelentést a rendőrök arról, hogy egy győri vendéglátóhelyen az egyik vendég megvágta az ismerősét. A helyszínen kiderült, hogy a két férfi italozott, majd összeveszett, mire a 62 éves elkövető egy 12 centiméteres konyhakéssel megsebesítette az 57 éves győrzámolyi sértett nyakát.

police.hu

A sérültet a mentők kórházba vitték, a tettest pedig a rendőrök a helyszínen elfogták, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, őrizetbe vették, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták – írja a police.hu.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.