Grafikushallgató graffitizte össze a hatodik kerületi falakat, társaival együtt rongálásért kell felelniük

A fiatalok az Oktogonnál, a Liszt Ferenc térnél és az Andrássy úton firkáltak.

  • hvg.hu hvg.hu
Grafikushallgató graffitizte össze a hatodik kerületi falakat, társaival együtt rongálásért kell felelniük

Augusztus hatodikán, éjjel két óra után a térfigyelő kamerákon szúrták ki a terézvárosi járőrök, hogy több fiatal fúj fel betűket a falakra az Oktogonnál, a Liszt Ferenc térnél, majd az Andrássy úton is. A rendőrök elkapták őket, majd előállították a fiatalokat a rendőrkapitányságra.

A kapitányságon a graffitiseket gyanúsítottként hallgatták ki, egyikük pedig beismerő vallomásában azt mondta, grafikusnak tanul, ezért szeret betűket festeni. A rendőröket viszont – legalábbis a police.hu-n közzétett közlemény szerint – nem hatotta meg ez az érvelés: rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük eljárást.

 

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.