szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magas papír- és energiaárak miatt megszünteti a kiadó a 168 óra hetilap megjelentetését. A Michaeli, Schwartz & Brit Média Holding Zrt. ugyanis nem látja fenntarthatónak kiadni a hetilapot, ahol tavasszal szinte az egész szerkesztőségnek felmondtak.

Megszűnik a 168 Óra nyomtatott hetilap, a lapot kiadó Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt. közleménye szerint az energiaválság és a magas papírárak következtében kénytelen felfüggeszteni a lap kiadását.

Azt írják ugyanakkor, hogy a 168 Óra online továbbra is elérhető lesz, vagyis, hogy "a hetilap a digitális térben viszi tovább eddigi szellemiségét", és digitalizálják a hetilap archívumát, kereshetővé teszik több mint három évtizednyi évfolyam minden számát.

A hetilap digitális átállását a nemrég főszerkesztőnek kinevezett Szombathy Pál és helyettese, Sztankóczy András koordinálják.

Kiemelik, hogy a hetilap jelenlegi előfizetői választhatnak a kiadó új, digitális előfizetése vagy a kártalanítás között.

A Pesti Hírlap megjelenését a Kiadó továbbra is szünetelteti – tették hozzá.

Milkovics Pál, a Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt. vezérigazgatója és társtulajdonosa közölte, hogy "kiadó az elmúlt években több, korábban megszüntetett lapot hozott már vissza, ezért joggal bízunk abban, hogy a gazdasági környezet normalizálódását követően ezek az újságok is visszatérnek nyomtatásba is". Hozzátette, hogy a 168 Óra és a Pesti Hírlap időszaki kiadványai továbbra is megjelennek.

Az elmúlt időszakban több radikális változás is történt a hetilapnál. 2022 tavaszán a belsős újságíróknak felmondtak, a továbbiakban a hetilapot külsős szerzők anyagaival töltötték fel. Akkor Milkovics Pál azt mondta, hogy az újságírói stáb elbocsátásának az oka a költségvágás- és optimalizáció volt. Nem sokkal korábban a kiadó másik termékénél, a napiról heti megjelenésre áttért Pesti Hírlapnál is sokakat elbocsátottak.

Aztán 2022 júliusában a nyomtatott 168 Óra élére kinevezték Szombathy Pált, helyettesének Sztankóczy Andrást: mindketten előtte 2020-ban egy rövid időre az Index szerkesztőségének élére kerültek, miután az Index addigi főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot kirúgták.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!