Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A cívisvárosban az utóbbi időben visszatérő vendégek a vaddisznók, a rendőrség kilövési engedélyeket adott ki.
A Debrecen keleti részén található Szitás utcán szaladt végig egy vaddisznókonda, ami három felnőtt állatból és vagy tizennégy kismalacból állt – írja a HAON. A Hajdú-Bihar megyei portál szerint nem ez az első alkalom a közelmúltban arra, hogy vaddisznók jelentek meg a város utcáin.
A lap megkereste az illetékes rendőrkapitányságot is a helyzettel kapcsolatban, akik közölték, hogy kilövési engedélyt adtak ki július 1-től december 31-ig, a Debrecen, Kartács utca – Móricz Zsigmond körút – Pallagi út által körülhatárolt erdőrészre, a TEVA Gyógyszergyár, és a Köztemető közötti erdőterületekre.
A rendőrség szerint az állomány gyérítése csak a lakosság előzetes tájékoztatása után kezdődhet meg.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.