„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Németh arról is írt, egy ideje várta már, hogy vége legyen az M1-es korszakának.
Pár órával azelőtt, hogy saját kezdeményezésére megszűnt volna szerda éjfélkor Németh Balázs munkaviszonya a közmédiánál, a műsorvezető egy búcsúlevelet küldött kollégáinak. A levél a Média1-hez szivárgott ki, Németh azt írja benne felmondásáról, hogy „egy ideje vártam erre a pillanatra, láthattátok rajtam, sajnos néha a nézők is”.
Hozzátette azt is, hogy mindennél jobban szerette a tévés munkát, „az M1 volt az életem, saját gyermekemnek tekint(ett)em, tiszta szívvel, teljes erőbedobással dolgoztam”. Elismerte viszont, hogy „a lendület már nincs meg (az okait ismeritek, látjátok, tapasztaljátok…), félgőzzel pedig hülyeség lenne folytatni, nem az én stílusom.”
A levélben Németh Balázs azt is megírta, hogy az M1-től való távozása után csak egy nap pihenőt tart csütörtökön, pénteken már új munkahelyén kezd. Németh Balázs Deutsch Tamás öccsét váltja a budapesti atlétikai vb-t koordináló testületben.
A levél utóiratában Németh azért beszólt a független sajtónak is. Azt írta: „ahogy megszokhattuk, a levelem vélhetően perceken belül eljut az internetes portálokhoz, tőlük is érzékeny búcsút veszek. Megtisztelő volt a kitüntetett figyelem, a sok címlap, cikk és mém.”
Németh Balázsnak – a volt tévés Instagram-sztorijai szerint – búcsúbulit is tartottak a tévéstúdióban. Távozásáról itt írtunk bővebben:
Media1: Felmondott Németh Balázs, a közmédia egyik legismertebb arca
A szakportál úgy tudja, Németh Balázs több helyről is lehetőséget kapott.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.