Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Lopott, a helyszínen felejtette táskáját, majd a rendőrök orra előtt próbálta visszaszerezni azt

Az elkövetőt bódult állapota miatt kellett kórházba szállítani, miután elkapták.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Lopott, a helyszínen felejtette táskáját, majd a rendőrök orra előtt próbálta visszaszerezni azt

Vasárnap tett bejelentést a Kecskeméti Rendőrkapitányságon egy idős asszony azért, mert szombatról vasárnapra virradóra kirabolta valaki. A police.hu-n megjelent közlemény szerint a 69 éves nő azt mondta a rendőröknek, hogy a tolvaj a kapun bemászva belülről kinyitotta a zárt kaput, így tudott bejutni az udvarba, ahonnan ellopta az ott parkoló autó akkumulátorát.

De kirámolta a nyári konyhát, a fészerből pedig kerti gépeket lopott el. A zsákmányban volt egy talicska is, amivel – a rendőrség gyanúja szerint – a lopott holmit szállította. A tolvaj azonban nem volt elég alapos: ottfelejtette a helyszínen a táskáját, ezt a kapu előtt találta meg a bejelentést tévő nő.

A nő házához kivonultak a rendőrök, akik biztosították a bűncselekmény helyszínét a nyomozók megérkezéséig. Mindeközben viszont felfigyeltek egy férfira, aki egy táskát próbált meg elvinni a helyszín közvetlen közeléből. A járőrök gyanították, hogy a tolvaj ment vissza a cuccaiért, ezért igazoltatták és átvizsgálták a ruháit, ahonnan több lopott tárgy is előkerült.

A környéken pedig hamarosan meglettek a lopott kerti gépek is, amiket a tolvaj, mire a rendőrök megtalálták, már el is adott. A 26 éves férfit előállították és őrizetbe vették, viszont mivel bódult volt, kórházba szállították további ellátásra. Az előkerült holmik visszakerültek eredeti tulajdonosukhoz.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.