Több mint egymilliót loptak el egy nyolcadik kerületi dohányboltból
A tettes többszörösen visszaeső, jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt áll.
hvg.hu
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a VIII. kerületi ügyészség azt a korábban többszörösen büntetett 39 éves férfit, aki több mint egymillió forintot lopott el egy józsefvárosi dohányboltból – írja az ügyészség pénteki közleményében.
A vádirat szerint a férfi szeptember másodikán délután bement egy VIII. kerületi dohányboltba, ahol az üzletbe belépve észlelte, hogy az eladó nincs bent, ezért eldöntötte: kirabolja a boltot. Megkerülte a pultot, majd a kassza alatti polcon észrevett egy pénzköteget. Az összekötegelt, papírdobozban lévő pénzt gyorsan magához vette, majd lelépett a boltból.
A dobozban 1 025 000 forint volt.
A férfit korábban többször is elítélte a bíróság ugyancsak vagyon elleni bűncselekmények miatt, ráadásul börtönbüntetést is kapott, most lopás miatt ítélték el. Többszörös visszaesőként egy év 11 hónap börtönt kapott, azonban az ítélet még nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosbításért fellebbezett. A férfi azonban jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt van.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.