Tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról

Közúti ellenőrzés során buktak le a tolvajok.

  • hvg.hu hvg.hu
Tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról

A biharugrai határrendészeti kirendeltség járőrei ellenőrizték egy geszti férfi autóját és a hozzá kapcsolt utánfutót még november 8-án, s a szerelvény átvizsgálásakor 2200 liter nyersolajra bukkantak. Erről a férfi úgy nyilatkozott, hogy két társával a munkahelyéről lopta el.

A rendőrök megállapították, hogy a 41 éves sofőr és a másik két férfi korábban több alkalommal összesen körülbelül tízezer liter nyersolajat vitt el egy baranyai fúrópontról. Egyikőjük csak a lopásban segédkezett, a másik kettő azonban hazavitte az olajat. Fűtésre akarták felhasználni. A geszti férfi még testvérének is adott belőle.

A rendőrök a három férfi lakóhelyén tartott kutatás során a nyersolajat csaknem hiánytalanul megtalálták, majd lefoglalták.

A négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését valamennyien elismerték. Tettükkel két és fél millió forint kárt okoztak, ellenük lopás bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.