Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A pedagógus szakszervezet a kormánytól várja, hogy kezdeményezze a kerekasztal összehívását, amin a szakszervezetek, a szakmai és civil szervezetek, a diákok, valamint a szülők képviselői is részt vennének.
Nemzeti kerekasztal összehívását kéri a kormánytól a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatás témájában – derül ki a szervezet közleményéből. Szerintük ebben a kormány küldöttjein túl részt kellene venniük a szakszervezetek, a szakmai és civil szervezetek, a diákok, valamint a szülők képviselőinek is.
Minderre azért volna szükség, mivel a PSZ átláthatatlannak tartja, hogy kivel és miről akar egyeztetni a kormány (példa gyanánt a fővárosi gimnáziumok intézményvezetőinek meghívását és a hétvégi kormányülésen nagy titokban résztvevő pedagógus kar elnökét említik).
A szakszervezeteknek sem árulja el a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, hogy mit keresett a szombati kormányülésen
A PDSZ szerint, ha kormány a Nemzeti Pedagógus Karral tárgyal, az gyakorlatilag olyan, mintha saját magával egyeztetne.
A szakszervezet emlékeztet, hogy már korábban kérték az oktatásban tapasztalható problémák megoldására egy kormánybiztos kinevezését a miniszterelnöktől, ám Orbán Viktor ezt nem teljesítette. A PSZ a sztrájkbizottság tagjaként továbbra is egyeztet a sztrájkkövetelésekről a kormány képviselőjével.
A 2022/23-as tanév első fele a tiltakozásokkal telt el. A folytatást sem kerülheti el a kormány, ha nem tekinti partnernek azokat, akik éppen az oktatás reformjáért küzdenek – zárja közleményét a PSZ.
Legalább 310 település ezer intézménye vett részt eddig a tanári tiltakozásokban
Folyamatosan bővül az a térkép, amin az őszi tiltakozási hullám eseményeit rögzítik.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.