Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A rendőrség csoportos garázdaság, valamint súlyos testi sértés miatt indított eljárást.
A Tisza-parton találkozott egymással vasárnap délelőtt Csongrádnál két haragban lévő család, majd a találkozó elmérgesedett és verekedéssé fajult – derül ki a police.hu írásából. Az ütközet hevében golfütők és fejszenyelek is előkerültek, aminek a vége több könnyű és egy súlyosabb sérülés lett.
A rendőrség három férfit és három nőt állított elő gyanúsítottként az üggyel kapcsolatban. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás és három személyt közülük őrizetbe is vettek és indítványozták az ügyészségen a letartóztatásukat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.