Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Csütörtök délelőtt a Nyugati téri villamosmegállóban ragadta el a tettest a harci hevület.
„Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett" gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy férfival szemben, aki csütörtökön délelőtt 11 óra körül rátámadt egy járókelőre. A rendőrséghez befutó bejelentés arról szólt, hogy a Nyugati téren, a 4-6-os villamos megállójában valaki kétszer is „rálőtt" egy férfira.
Végül a kerületi járőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen négy percen belül elfogták a lövöldöző férfit, akinél valóban egy fegyverhez hasonlító tárgy volt, amelyet átadott a rendőröknek. Kiderült, hogy a tárgy „egy vegyi anyagot tartalmazó, folyadéksugár kilövő eszköz", vagyis paprikaspray.
A police.hu azt írja, hogy 43 éves férfit a VI. Kerületi Rendőrkapitányságon hallgatták ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.